Forrás: Az orthodox kereszténység – Bp. 1984. (Szerk.: Dr. Berki Feriz)
A szláv egyházak kialakulása
A IX. század közepén Bizánc különösen intenzív térítő munkát végzett Közép- és Kelet-Európában. Fótiosz (858-867 és 877-886) konstantinápolyi patriarcha nagy jelentőségű missziót kezdett a szlávok között. A feladatra két thesszalonikai testvért választott, szerzetes nevén Kyrilloszt (826-869) és Methódioszt (815-885). Rendkívüli képzettségükön kívül az tette őket alkalmassá, jól ismerték a Thesszalonika környékén élő szlávok nyelvét.
Első közös térítő útjuk a Kaukázustól északra tartózkodó kazárokhoz vezetett 860-ban. A rövid misszió csak annyi eredménnyel járt, hogy a Krímből magukkal hozták – az oda száműzött, ott elhunyt – Római Szent Kelemen ereklyéit.
863-ban Rosztiszláv morva fejedelem térítőket kért Bizánctól, akik ismerték a szláv nyelvet. Az igehirdetéshez azonban előbb le kellett fordítani a Bibliát, istentiszteleti könyveket szláv nyelvre. A testvérek még térítőútjuk előtt hatalmas fordítói feladatot is vállaltak. Sőt még a megfelelő szláv írást is meg kellett alkotniuk, vagyis megalkotni a szláv keresztény kultúra alapjait.
Az orthodoxiához csatlakozó szlávok ezáltal olyan nyelvi és kulturális előnyökhöz jutottak, amilyent a nyugati kereszténység abban az időben egyetlen népnek sem nyújtott. Vagyis, a Szentírást és az istentiszteleteket kezdettől fogva saját nyelvükön hallgathatták. Róma a II. vatikáni zsinaton (1962-1965) vezette csak be, az addig általános latin helyett.
Morvaországban és Bulgáriában hamarosan összeütközött a bizánci és a német misszió, akik más-más egyházi főhatóságtól függöttek, egymástól eltérő elvek, módszerek alapján működtek. A súrlódások elkerülése végett a testvérek a római pápa közvetlen védelmét kérték. Miklós pápa részéről 868-ban teljes meghallgatásra találtak. II. Adorján pápa (867-872) hozzájárult, hogy a morvaországi misszió a szláv szertartási nyelvet használja. Jóváhagyta továbbá a szláv liturgikus könyveket.
869-be Rómában Kyrillosz meghalt. Methódiosz érsekként tért vissza missziós területére, Pannóniába és Morvaországba. A németek nem vették tudomásul a pápai döntést, missziós munkájában akadályozták, majd börtönbe vetették. Az érsek 885-ben meghalt, tanítványait pedig kiűzték az országból. A szláv misszió nyomait 200 év alatt teljesen felszámolták. A kereszténység – annak nyugati formájában – latin nyelvvel, kultúrával lett általánossá a csehek, morvák, szlovákok között. A német politikai befolyás vallási nyugtalanságot eredményezett, majd a Reformáció legelső, leghevesebb kitöréséhez, a huszitizmushoz vezetett.
A testvérek missziója termékeny talajra talált más szláv népek között, ahol ők maguk nem is tevékenykedtek. Tanítványaik Bulgáriában kaptak menedéket. Bevezették a szláv istentiszteleti nyelvet, és meggyorsították a bizánci kereszténység elterjedését. A Bulgár Egyház hamarosan nemzeti egyházzá vált. 924-ben, Nagy Simeon cár idejében, Ohridban független bulgár érsekség jött létre. Bár II. Vazul bizánci császár 1019-ben megdöntötte a bulgár államot, az érsekség függetlensége fennmaradt.
A XII. század végén új szláv állam létesült Észak-Bulgáriában. Tirnovo székhellyel második új önálló bulgár érsekség alakult. Joannikij bulgár fejedelem (1197-1207) III. Ince pápától koronát kért. Amikor azonban a IV. keresztes hadjárat lovagjai elfoglalták Konstantinápolyt, újból felvette a kapcsolatot a Nikeába menekült bizánci császárral, konstantinápolyi patriarchával. 1235-ben a patriarcha elismerte a tirnovói érsekség önállóságát, és érsekének patriarchai címet adományozott.
A testvérek tanítványai, utódai Szerbiában is működtek, ahol Mutimír fejedelem a IX. század végén megkeresztelkedett. Az egymással viszálykodó törzseket csak Nemanja István (1151-1195) tudta egyesíteni. Legkisebb fia – Szavvasz néven – Áthosz-hegyi szerzetes volt. 1219-ben a Szerb Egyház első érseke lett. Ő alapította a pétyi – későbbi török nevén ipeki – érsekséget. Hatalmas felvilágosító munkája miatt a szerbek ma is legnagyobb nemzeti szentjüknek tekintik.
Szerbia politikai hatalmának csúcspontját Dusán cár (1331-1355) idejében érte el. A cár a szerbek, bulgárok, görögök uralkodójának mondhatta magát. A pétyi érsek pedig felvette a patriarchai címet. Nemsokára súlyos megpróbáltatás zúdult a balkáni népekre, egyházaira: a török uralom. Előre nyomulásukat az egymással viszálykodó balkáni államok nem tudták megakadályozni. Még jóval Konstantinápoly eleste előtt – 1389-ben – a rigómezei csata évszázadokra megpecsételte valamennyiük sorsát.
A Román Egyház szintén a testvérpár tanítványainak munkásságával áll kapcsolatban. A románok első liturgikus nyelve a szláv volt. Később, fokozatosan lett román. 1359-ben alakult meg saját havasalföldi – ungrovlachiai – érsekségük.
Az oroszok megtérítésére már Fótiosz patriarcha is gondolt. 864 körül püspököt küldött Kijevbe. Az alig terjedő, gyenge kereszténységet Oleg fejedelem megsemmisítette.
945 körül ismét volt keresztény templom Kijevben. Olga fejedelemasszony 955-ben keresztelkedett meg. Bár fia nem követte példáját, unokája – Vladimír – megtérése sorsdöntő volt Oroszország számára. Megkeresztelkedése után feleségül vette II. Vazul bizánci császár húgát, Annát. Papokat, ikonokat, ereklyéket kért a görögöktől. 989-ben tömegkeresztelkedéseket szervezett országa folyóvizeiben. A kereszténység államvallássá vált. A keresztény egyházi élet először a városokban vált általánossá, a vidék később követte.
A fejedelem komolyan vette a maga keresztény voltát, minden udvari ünnepségen élelmet osztott. A szegényeknek, betegeknek olyan nagyfokú szociális gondoskodás sehol sem volt akkoriban, mint Kijevben.
Amikor bevezette a bizánci törvényeket, igyekezett enyhíteni azok kegyetlen vonásain, melyek a római jogból öröklődtek át. Nem volt halálbüntetés, csonkítás, kínzás. Testi fenyítést is ritkán alkalmaztak.
Mély keresztény gondolkodású volt két fia: Borisz és Gleb. Apjuk halála után, 1015-ben Szvjatopolk emberei meggyilkolták őket, politikai viszály áldozatai lettek. Az oroszok szenvedéstűrő szentként tisztelik mindkettőt.
Abban a korban fontos szerepet töltöttek be a monostorok. Közülük legnagyobb hatása a kijevi Barlangkolostornak (Pecserszkaja Lavra) volt. Az Áthosz-hegyi Antonij alapította 1051 körül. Utóda, Feodoszij tudta, hogy a kereszténység milyen nagy erkölcsi hatást tud gyakorolni a társadalomra. Újjászervezte a monostort, bevezette a nagytekintélyű konstantinápolyi Sztudion kolostor szabályzatát. Közösséget vállalt a szegényekkel, a kolostor főnökeként is legegyszerűbb ruhákban járt. Visszautasította a rang minden külső jelét. Tanácsát fejedelmek, nemesemberek kérték, keresték barátságát.
Vladimir, Feodoszij, Borisz, Gleb az Orosz Egyház első szentjei. Oroszország megtérése is közvetve a két testvér munkálkodásának köszönhető. Szt. Kyrillosz és Methódiosz méltán érdemli meg a „szlávok apostolai” nevet.
Az orosz és balkáni nemzeti egyházakban a nép élete hamar összeforrt az orthodoxiával, ami a későbbiek során egyaránt bizonyult életfontosságúnak és korlátozónak. Nacionalista túlzások nemegyszer akadályozták meg egy-egy nemzeti egyház további misszióját. Ugyanakkor a nép és az Egyház teljes azonosulása megmentette mindkettőt a legnagyobb katasztrófáktól is.
Oroszország megpróbáltatása volt az első. 1237-ben a tatárok könyörtelenül megsemmisítették a kijevi Oroszországot. A városokat kirabolták, felégették, az embereket lemészárolták. Az egész orosz földet feldúlták, Novgorod és a távoli észak kivételével. Ha az ország el is pusztult, a kereszténység újjáéledt, mert a megmaradt népben kitörölhetetlenül élt a kijevi aranykor emléke.
Az orthodoxia hazai története
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem engedélyezte az első román liturgikus fordításokat. Bocskai István pedig 1605-ben mintegy 9000 orthodox hitű hajdúnak nemességet adományozott és a mai Hajdúságban lévő falvakkal ajándékozta meg őket. Leszármazottaik többségükben görög katholikusok.
A XVI. századtól a törökök nyomában görög orthodoxok, többnyire kereskedők érkeztek a Tisza mentén Erdélybe. Ott kereskedelmi „kompániákat” alkottak, egyházközségeket hoztak létre. Megőrizték görög eredetüket, templomaik görög szertartási nyelvét. A területileg illetékes hazai orthodox püspökségek joghatósága alá tartoztak.
*
A XVII. század második felében két nagy esemény történt: a szerbek tömeges bevándorlása, valamint a ruszinok és románok uniálása.
1690-ben a sikertelen felkelés után 40 ezer szerb család menekült el a törökök megtorlása elől, Csernojevics Arzén ipeki (pétyi) pátriárka vezetésével.
I. Lipót császári diplomája szerint az Ipekben (Pétyben) megválasztott új érsek mellett, új metropolitát is választottak, melynek bizonyos fokú autonómiát is adományoztak. Egy évszázadig csak Magyarországon létezett önálló Szerb Orthodox Egyház.
A császári diplomák, dekrétumok, pátensek kiváltságos jogokat biztosítottak a szerb érsek-metropolitának. Krusedol és Szentendre után 1739-ben Karlócát választották székhelyül.
Az érsek-metropolita a magyarországi szerbeknek nem csak egyházi, hanem politikai vezetője (ethnarchája) is volt, melyet I. Lipót 1691. évi diplomája ismerte el. A budai, bácsi, temesvári, verseci és aradi püspökök az érsek vikáriusaiként működtek. Legmagasabb egyházi törvényhozó és kormányzati testülete nem a püspöki zsinat, hanem a nemzeti-egyházi kongresszus volt. Tagjai az érsek és püspökök mellett kétharmad részt világiak voltak. A testület a magyarországi szerbek politikai és egyházi autonómiáját tükrözte, mintegy külön szerb parlamentet képezve az országon belül, hiszen a magyar országgyűlésben valamennyi nemzetiség képviselve volt.
Amikor a szerbek magyarországi tartózkodása végleges lett, Mária Terézia 1779-ben császári rendeletben szabályozta az itt élésük közjogi és egyházjogi helyzetét, melyet II. József – a fia – jóváhagyott.
*
A másik nagy esemény, melyet említettünk a ruszin és román – velük együtt a magyar – orthodoxok római uniálása volt. A XVII. századi jezsuita uniós propaganda a római katholikus papokkal egyelő jogokat, kiváltságokat ígért az uniáló papoknak.
Az első uniót Parthén nevű ruszin szerzetes írta alá, 63 társával – 1646-ban. Parthén jutalomként Munkács püspöke lett. Amikor a XVII. század végén Máramaros is Habsburg uralom alá került, a ruszinok a Rómával való egyesülése befejeződött.
Erdély 1688-ban került Habsburg uralom alá. Athanász gyulafehérvári román orthodox metropolita 2270 pap nevében írta alá – a székhelyén összehívott zsinaton – a Rómával való egyesülést. A román orthodoxok papsága és a hívő nép egy része ellenszegült az uniónak. A havasalföldi és moldvai metropolitánál, majd a bánáti szerb püspököknél, később a karlócai szerb érsek-metropolitánál kerestek, találtak oltalmat.
Ha a ruszinok nem is, de a románok részesei lettek annak a vallásszabadságnak, kiváltságoknak, melyek a hazai orthodox szerbséget megillették. Ennek következtében sokan visszaszivárogtak és hamarosan növekedni kezdett a létszámuk. Ennek eredményeképpen 1761-ben megalakult a brassói román orthodox püspökség. Székhelyét 1784-ben Nagyszebenbe helyezték át.
A rájuk kényszerített uniálás miatt, sokan a szerbek közül tömegesen Oroszországba kezdtek kivándorolni. Ezért Mária Terézia 1751-ben pátenssel biztosította őket jóindulatáról, megígérve, a jövőben nem engedi közöttük az uniós propagandát. Elkerülték az uniós propagandát a görög egyházközségek is. Jómódúak voltak, általa nem voltak olyan kiszolgáltatottak, mint a ruszinok és románok.
*
A Francia Forradalom hatására 1790-ben összehívott szerb nemzeti-egyházi kongresszuson felmerült, hogy Magyarország területén a császári ház védnöksége alatt, létesüljön egy külön szerb állam. Tököli Száva magyar honpolgárságot és politikai jogokat javasolt inkább a magyarországi szerbek számára.
Tököli érvelése ellenére 1791-ben létrejött a szerbek „Illir Kancellériája”, amely a következő évben meg is szűnt. A Magyar Országgyűlés 1790-ben – a protestánsok mintájára – megalkotta a magyarországi orthodoxok emancipációját. 1792-ben pedig a szerb püspökök tagjai lettek a magyar országgyűlésnek. Az 1848. évi XX. tc. az orthodox vallást a többi „bevett” vallásfelekezettel egyenrangúnak ismerte el.
Differenciálódás és a magyar orthodoxia újjáéledése
Az unió után a hazai orthodoxia a karlócai érsekség joghatósága alá tömörült. Több mint másfél évszázadig (1698-1868), valamennyi orthodox nemzetiség egy kánoni joghatóság alatt élt. 1864-ben, a szerb nemzeti-egyházi kongresszuson a román orthodoxok kiváltak a karlócai metropólia kötelékéből, amely elismerte a nagyszebeni püspök érseki rangját.
I. Ferenc József a kongresszus határozatát megerősítette. A román orthodoxok három egyházmegyéből álló önálló metropóliát kaptak. Érsek-metropolitája Saguna András nagyszebeni püspök lett. A másik két önálló metropólia az aradi, valamint karánsebesi metropólia lett.
A különválás után mindkét nemzetiség – román és szerb – megalkotta saját egyházi szabályzatát.
*
A XVIII. század közepétől a magyar orthodoxia új támaszt kapott a bevándorló görögöktől, akik 32 egyházközséget alapítottak. Ők hamarosan elmagyarosodtak, alapot nyújtva a magyar orthodoxia újjászületéséhez.
A görögöknek lehetőségük volt magyar nyelven átmenteni az Orthodoxia értékeit hittestvéreik számára. Ezt az indokolta, hogy az elmagyarosodó későbbi generációk, akik magyar környezetben éltek, magyar iskolákba jártak, már alig értették az eredeti anyanyelvet. Magyar nyelven hittankönyv, imakönyv, szertartáskönyv készült.
A XVIII. században hazánkban sokan lehettek más nemzetiségek is, akiknek szükséges volt az egyházi irodalom magyar nyelvű megjelenése az eredeti anyanyelv elvesztése után. A magyarrá váló, de hitéhez továbbra is ragaszkodó orthodoxia gondolata Gyulán, Tatán, Győrött, Karcagon vagy akár Pesten is valóság volt. A hivatalos Orthodox Egyház nem túl lelkesen fogadta a görögök által az orthodox irodalom magyarra fordíttatását, használatát.
*
Az 1868. évi IX. törvény két különálló – karlócai szerb és nagyszebeni román – orthodox metropolita fennállását iktatta törvénybe. A magyarságukat hangoztató görög származású orthodox hívek szintén autonómiát kértek és kaptak. A törvény így fogalmaz: „A görög-keleti vallás se nem szerb, se nem román ajkú hívei, ezentúl is meghagyatnak mindazon jogaikban, amelyeket egyházközségi és iskolai ügyeik önálló intézésében, szertartási nyelvük szabad használatában, mint szintén egyházközségi vagyonuk és alapítványaik kezelésében eddig gyakoroltak”.
A vallás szabad gyakorlatáról szóló 1895. évi XLIII. tc. 6.§-a a törvényesen bevett vallásfelekezetek között az orthodoxokból csak a „görög keleti szerb és görög keleti román egyházat” említi meg. Figyelmen kívül hagyva a „se nem szerb, se nem román ajkú híveket”. Miközben azok jogállás szerint szintén a területileg illetékes szerb vagy román püspökök joghatósága alá tartoztak. Végső soron tehát tagjai voltak valamelyik törvényesen bevett görög keleti vallásfelekezetnek.
A görögök fokozatosan áttértek az anyakönyvek magyar nyelven való vezetésére, majd az egyházközségi tanácsülések tárgyalási nyelve is a magyar lett. Azonban az I. világháborúig sehol nem merült fel a magyar szertartási nyelv kérdése. A templomokban pedig görögül, ószlávul és románul történtek a szertartások.
Trianon után
Nem csak Magyarország történetében, a hazai orthodoxia életében is döntő fordulatot hozott az I. Világháború befejezése. A Jugoszláviához és Romániához csatolt területek orthodox egyházai a Szerb, illetve Román Orthodox Egyházhoz integrálódtak. Magyarországon csak kevés számú orthodox egyházközség maradt, legfeljebb 40 ezer hívővel. Az Orthodox Egyház, amely korábban két önálló – autokefál – egyházi szervezetből állt, szórvánnyá változott. A budai szerb egyházmegye a Belgrádi, a románok pedig a Bukaresti Patriarchátussal tartották fenn a kánoni kapcsolatot.
A görög eredetű egyházközségek bár megtartották önállóságukat, görögül tudó papjaik híján a konstantinápolyi patriarcha küldött papokat hozzájuk.
*
Trianon után a politikai légkör kedvezett a magyar nyelvű orthodoxia kibontakozásának. Nemzetközi viszonylatban a Konstantinápolyi Patriarchátus ezekben az években jelentette be igényét az egész európai, amerikai, ausztrál szórvány feletti joghatóságra. Ez Magyarországon a szentesi egyházközségnél történt csak meg. A többiek 1931-ben létrehozták a „görög alapítású görög keleti-magyar” egyházközségek szervezetét. Világi vezetőikből létrehozták a „főgondnoki tanácsot”, melynek a csúcsszerv szerepet szánták.
Három papjuk volt, az egyik nem tudott magyarul, így az egyházi – papi – hierarchia kialakításának nem voltak meg a feltételei.
*
A görög alapítású egyházközségeken kívül az 1930-as években Budapesten, Szegeden és 1944-ben Nyíregyházán alakult három új görögkeleti egyházközség – bizonytalan kánoni joghatósággal. A harmadik vonal az elmagyarosodott román egyházközségek voltak, egyházi főhatóság nélkül. 1940 tavaszán a magyar kormány a megszervezendő Magyar Orthodox Egyházhoz való csatlakozásukat kérte.
A magyar kormány a nem túl tehetséges Popoff Mihályt kérte fel az Adminisztratúra vezetésére. Hogy mentse a helyzetet, végül a ruszin egyházrész élére Szabó Theofán beregardói igument, a magyar egyházrész élére Oláh János méhkereki esperest nevezte ki adminisztártor-helyettessé. Popoff Mihályt pedig az államfő felmentette adminisztrátori tisztségéből.
*
A II. világháború befejezése az 1941-ben létrehozott szervezet végét is jelentette, bár Oláh János esperes 1947-ig megmaradt tisztségében.
A háború időszakában – 1942 áprilisától 1944 júniusáig – működött a budapesti Görög Keleti Hittudományi Főiskola. Három évfolyam végzett ebben az időszakban. A főiskolát a magyar kultuszkormány hozta létre és tartotta fenn. Nemzetiségre való tekintet nélkül, minden magyarországi orthodox papjelölt theológiai képzése céljából. Az intézmény a rövid időszak alatt megteremtette a magyar nyelvű orthodox theológiai irodalmat. Kiadta Aranyszájú Szent János liturgiájának új orthodox fordítását.
Egyházi élet 1945 után
A budai szerb egyházmegye – Zubkovics György püspök vezetésével – kánonilag és területileg érintetlen maradt. A püspök 1913-1951-ig – haláláig – állt az egyházmegye élén. Az új vezető – mint püspöki vikárius – Vujicsics Dusán protoierej – budapesti esperes – lett.
A román egyházközségek lelkészi és világi vezetői 1946 márciusában kongresszust tartottak Gyulán. Semmissé nyilvánították a magyar orthodox egyházi szervezethez 1940-ben történt csatlakozásukat. Kimondták román nemzeti jellegüket. Létrehozták az „egyházmegyei konzisztóriumot” – mint központi egyházigazgatási szervet. Elnökévé Mundruczó Péter gyulai parochust választották, aki hamarosan püspöki vikáriusi kinevezést kapott az aradi püspöktől.
Oláh János pedig, aki 1944 óta volt a magyar orthodox egyházközségek adminisztrátor- helyettese, lemondott erről a tisztségéről.
Megoldatlan maradt a görög alapítású – eredetileg is magyar jelleggel keletkezett egyházközségek kánoni helyzetének kérdése.
A szerbek választhattak volna a konstantinápolyi és a budai között. A románokra egyik egyházi főhatóság sem tartott igényt.
Ahogyan az I. Világháború után, a II. Világháború után sem volt érdeke a román egyházi vezetésnek felvállalni a kislétszámú magyarországi román orthodox egyházközségeket, mert akkor a sokkal nagyobb létszámú erdélyi római katolikus és protestáns egyházközségek is kapcsolódhattak volna a magyarországi egyházi központokhoz. Ezért a magyarországi román egyházközségek román egyházi irányítás nélkül maradtak.
A harmadik csoport – a magyar nyelvű orthodoxia – a legalizálását három úton próbálta elérni. A Konstantinápolyi Patriarchátushoz vagy a Budai Püspökséghez vagy a Moszkvai Patriarchátushoz való kánoni és joghatósági tartozással. Mindhárom főhatósággal tárgyaltak.
A megoldást hátráltatta, hogy a hivatalos egyházi szervezetek a „magukat magyar jellegűnek tartó egyházközségeket” – „különösen a magyar liturgikus nyelv önkényes és alapszabály-ellenes bevezetése” miatt – nem kívánták szárnyaik alá venni.
A megoldás látszólag a három egyházi szervezet – szerb, román és moszkvai patriarchátus – megegyezésével született meg.
Moszkva azonban csak azokat az egyházközségeket vonta joghatósága alá, melyek semmi módon nem tudták rendezni kánoni hovatartozásukat.
*
1948. júniusában a Moszkvába látogató belgrádi és bukaresti patriarcha megállapodott a Moszkvai Patriarchátussal, hogy az egész Magyarországi Orthodox Egyház felett a budai püspök gyakorol kánoni felügyeletet. A püspök 1948. decemberében beadványt intézett a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, bejelentve igényét a görög alapítású egyházközségekre.
A további tárgyalások során bebizonyosodott, hogy a püspök és az érdekelt görög és nem görög eredetű egyházközségek között – főleg a magyar nyelvű szertartási nyelv miatt – megegyezés nem lehetséges.
Kérdés maradt továbbá az is, hajlandó-e a magyarországi román egyházközségeket a Román Patriarchátus a budai püspök joghatósága alá átengedni?
*
A moszkvai Patriarchátus részéről 1946-ban nyilvánult meg érdeklődés a magyarországi orthodoxok iránt. Az orthodox hívek folyamodványának megvizsgálására Nesztor munkácsi püspököt küldték ki, melyet a Moszkvai Patriarchátus és a magyar kormány diplomáciai tárgyalásai követtek.
Ezek eredményeképpen 1948 nyarán ellátogatott hozzánk ismételten Nesztor – akkor már kurszki – püspök.
Végül Alexij, Moszkva és egész Oroszország patriarchája a kánoni főhatóság nélkül maradt magyarországi magyar orthodox egyházközségeket – ismételt kérésükre – joghatósága alá vonta, melyet a magyar kormány is támogatott.
A szinódus határozatát követően 1949. november 15-én Alexij patriarcha jóváhagyta az egyházközségek számára felállítandó „Ideiglenes Főhatóság” szervezeti szabályzatát. Azokat a szervezeteket vonta csak joghatósága alá, akik ezt kérelmezték. Ez meghatározta a magyar orthodox egyházközségek kapcsolatát a Moszkvai Patriarchátushoz. Valamint az esperes-adminisztrátor jogait, kötelességeit. Kimondta, amire a magyar ajkú orthodoxok oly régóta vártak, „Az összes istentiszteletek és szertartások magyar nyelven végzendők.” Lehetővé vált az új naptár követése, további magyar egyházközségek csatlakozása az Esperességhez – Patriarchátusi engedéllyel.
1949. november 29-én Kopolovics Iván protoierej két felbecsülhetetlen ajándékot hozott a Moszkvai Patriarchátustól: a kánonikus juriszdikciót és a magyar istentiszteleti nyelv jogát.
Az „Ideiglenes Főhatóság” valamint a vezetése alatt álló Esperesség hét egyházközséget fogadott ténylegesen és véglegesen joghatósága alá.
Az 1950. decemberében megalakult orosz egyházközség 1953-ban lépett az Esperesség kötelékébe és még két magyar egyházközség.
Kopolovics Iván esperes-adminisztrátor nevéhez fűződik a magyar orthodox papság létszámának emelése, theológiai és gyakorlati továbbképzése. Ő hozta létre az „Egyházi Krónika” című egyházi folyóiratot – 1952-ben. Nevéhez fűződik az első magyar orthodox liturgia fordítás revidiálása, imakönyv megszerkesztése. Közel ötesztendei szolgálata alatt – 1949-1954 – tekintélyt szerzett a múltban annyiszor diszkriminált, megalázott magyar orthodoxiának.
Kopolovics felmentését kérte 1954-ben. Alexij patriarcha Berki Feriz theológiai tanárt szentelte fel és nevezte ki esperes-adminisztrátornak. Helyettesévé Galetzky Szergij protoierejt tette.
Ebben az esztendőben a „Magyarországi Magyar Görög Keleti Egyházközségek Ideiglenes Főhatósága” új nevet vett fel: „Magyar Orthodox Adminisztratúra” néven.
*
A Moszkvai Patriarchátus engedélyével elkészültek és nyomtatásban is megjelentek az összes szükséges magyar nyelvű orthodox liturgikus könyvek. A magyar orthodoxia elérte azt is, hogy az orthodox világban legális egyházi szervezetként tartják nyilván.
A Magyar Orthodox Esperesség 1962-ben tagja lett a Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának.
A határon kívül rekedt vagy az orthodoxiához visszatért hívek pedig lelki kapcsolatot tartanak a Magyar Orthodox Adminisztrációval, jóllehet annak joghatósága nem terjed ki rájuk.
Az 1960-as ’70-es, ’80-as évek
A hazai Orthodox Egyház hat nemzetiségre, négy (Szerk.: ma már öt) egyházi joghatóságra oszlik:
Szerb egyházmegye – Szentendre székhellyel, egyházmegyei konzisztóriummal (vezetéssel), – 17 egyházközséggel, püspöki vikárius vezetése alatt. Joghatósága kiterjed a hazai szerb egyházközségekre és szórványra. Egyházi Főhatósága a Belgrádi Patriarchátus. (Szerk.: napjainkban az itt olvasható és az 1980-as évek elejéről származó sorok már aktualizálásra szorulnak. A Budai Szerb Egyházmegye (Szentendre székhellyel) élén főtisztelendő Lukián püspök áll.)
Román egyházmegye – Gyula székhellyel, egyházmegyei konzisztóriummal, 18 egyházközséggel, püspöki vikáriussal az élén. Joghatósága kiterjed a hazai román egyházközségekre és szórványra. Egyházi főhatósága a Bukaresti Patriarchátus. (Szerk.: napjainkban az itt olvasható és az 1980-as évek elejéről származó sorok már aktualizálásra szorulnak. A Román Ortodox Egyházmegye (Gyula székhellyel) élén főtisztelendő Sziluán püspök áll.)
A magyar esperesség – Budapest székhellyel, 9 egyházközséggel, – ebből 2 filia – esperes-adminisztrátor vezetése alatt. Joghatósága kiterjed a hazai magyar és orosz egyházközségekre és szórványra, beleértve a görög híveket is. Egyházi főhatósága a Moszkvai Patriarchátus. (Szerk.: napjainkban az itt olvasható és az 1980-as évek elejéről származó sorok már aktualizálásra szorulnak. A Magyar Ortodox Egyházmegye (Budapest székhellyel) élén püspök áll, akinek személye néhány évente változik.)
Két bulgár egyházközség a budapesti parochus vezetése alatt, akinek joghatósága kiterjed a hazai bulgár szórványra is. Egyházi főhatósága a Szófiai Patriarchátus.
(Szerk.: Újabban létezik Magyarországon egy új kánoni joghatóság is, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa. Élén Arszeniosz metropolita áll bécsi székhellyel. Rendelkezik még az Exarchátus további 2 püspökkel is Paisziosz és Maximosz püspökök személyében.)
A XX. század történései
Századunk a helyi orthodox egyházak életében differenciálódást és integrálódást hozott. Mindkét jelenség a mindenkori politikai események függvénye volt. A cári Oroszországban, 1917-ben bekövetkezett bolsevik forradalom lehetővé tette a Moszkvai Patriarchátus visszaállítását, továbbá a Grúz Egyház önállóságának – autokefalitásának – helyreállítását is. (A Grúz Egyházat korábban – 1811-ben – a cári hatalom beolvasztotta az Orosz Egyházba).
A balkáni háborúk és az I. Világháború nyomán újabb területek váltak le a Konstantinápolyi Patriarchátusból és a Görögországi Egyház részei lettek.
Az 1920-as években végrehajtott lakosságcsere következményeként – mely a törökországi görög lakosság kiűzését jelentette – a Konstantinápolyi Patriarchátusnak Törökországban igen kevés híve maradt. Ennek ellenére 1922-ben bejelentette juriszdikciós (joghatósági) igényét Európa, Amerika, Ausztrália egész orthodox szórványára.
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után jött létre Jugoszlávia, Románia, Csehszlovákia, amelyek egy-egy egységes autokefál egyházzá integrálódtak. A cseheknél-szlovákoknál létrejött két egyházszervezetet, a Konstantinápolyi Patriarchátus, valamint a Szerb Egyház támogatta.
A Bulgár Egyháznál 1945-ben megszűnt az 1872 óta fennálló szakadása. 1953-ban pedig visszaállították a Bulgár Patriarchátust – a középkori Tirnovói Patriarchátus felújításaként.
A két világháború között alakult meg a Lengyelországi, valamint az Albán Orthodox Egyház. Ezekben az években jöttek létre az Oroszországból kivált balti államok: Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia autonóm Orthodox Egyházai – a Konstantinápolyi Patriarchátus főhatósága alatt. A többiek egyházmegyéket alkotva az Orosz Orthodox Egyházon belül. A II. Világháború után csak a finn egyház maradt önálló, a többi újra az Oroszországi Patriarchátus része lett.
A bolsevik forradalom utáni emigráció szinte valamennyi kontinensen számos, szakadár egyházi szervezetet hozott létre.
A Földközi-tenger keleti medencéjében az Alexandriai, Antióchiai, Jeruzsálemi Patriarchátus – az 1922-es lausannei szerződés alapján – kikerültek a török fennhatóság alól, azonban továbbra is mohamedán-arab környezetben maradtak, kisebbségi, helyenként szórvány-sorban. Az Antióchiai Patriarchátus az utóbbi évszázadokban arab nemzeti jelleget öltött. Így csak vallásilag üt el a környezetétől.
A Ciprusi Egyház 1878-ban szabadult fel a török uralom alól, majd vált brit gyarmattá. 1960-ban önálló köztársasággá lett, mely lakosságának négyötöd része görög orthodox keresztény.
A két világháború között, 1923-ban ült össze a konstantinápolyi pánorthodox konferencia. Naptári kérdésekben – Julianus vagy Gergely naptár – szabad kezet adott, egyetlen kikötése volt: a húsvéti ünnepkört továbbra is az ó-naptár szerint kell ünnepelni.
Athosz-hegy1930-ban Áthosz-hegyén zsinatelőkészítő konferenciát tartottak, mely 16 pontban foglalta össze a zsinat tematikáját. A zsinat a II. Világháború kitörése miatt elmaradt.
A „szocialistává” lett nemzeteknél az Orthodox Egyházak elsőként találták magukat szembe az ateista államhatalommal. A vele való együttélés módját az állam és az egyház különválásának elve határozta meg.
„Sem a feudális fejedelemségek korában, sem a tatár iga alatt, sem a XVII. századi zavaros időkben nem hagyta az Egyház az országot az ellenségnek, nem szerzett előnyöket gyengeségéből a saját hasznára, hanem ellenkezőleg, támogatta, egyesítette és erősítette azt minden lehetséges eszközzel” – mondta Szergij moszkvai metropolita, majd patriarcha.
A II. Világháború után három pánorthodox konferencia volt Rodoszon. Az első 1961-ben, amely összeállította a tervezett zsinat tematikáját, melyet később 1971-ben a zsinat előkészítő bizottsága alaposan átdolgozott.
A második és harmadik konferencia – 1963-ban és 1964-ben – a nem orthodox keresztény egyházakkal folytatandó párbeszéd kérdéseit vitatta meg. A dialógus megkezdésének és lefolytatásának elvi kérdéseit.